Nemzetiségek


Német nemzetiség
Horvát nemzetiség
Szlovák nemzetiség
Szerb nemzetiség
Pályázatok
Bibliográfia
Linkek
NÉMET NEMZETISÉG

Letelepülésük története

Bár a németeknek a mai Bács-Kiskun megye területére történő letelepülése folyamatosnak mondható, mégis a legnagyobb számban a 18. századra tehető. A fő célja az volt, hogy a törököktől visszafoglalt, de akkorra szinte teljesen elnéptelenedett területeken, ahol a magyar népesség majdnem teljesen elpusztult, újra meginduljon az élet, a mezőgazdasági termelés.

A betelepüléseknek három nagyobb hullámát különböztethetjük meg, amely a három egymást követő német uralkodóhoz kapcsolódik. Az első hullám III. Károly (1711-1740) német-római császár nevéhez fűződik. Az 1720-as években kezdődött a török időkben csaknem teljesen elpusztult Csátalja német telepesekkel való benépesítése. Ezzel egy időben érkeztek az első telepesek Vaskútra, Katymárra és Kunbajára is, majd egymás után a többi település: Hajós, Nemesnádudvar, Harta, s kicsivel később Császártöltés is benépesült. A betelepülés folyamatos volt, először csak egy-két család érkezett, majd őket követte a többi betelepülő. Sok helyen a helyi földesúr (pl. Grassalkovich Antal gróf) hívta be a német telepeseket, hogy a kiürült területeken legyen, aki megművelje a földeket, máshol pedig az üldözött protestánsok letelepedésében segítettek (Ráday Pál - Harta).

A második hulláma Mária Terézia (1740-1780) idején volt, aki a hét éves háborút követően rendelettel indította el a letelepülést. Több száz család érkezett ekkor a már meglévő településekre (Csátalja, Nemesnádudvar, Soltvadkert). De voltak olyan családok is, amelyek más faluba, más földesúrhoz települtek át az országon belül.

A harmadik, és talán legnagyobb betelepítési hullám, az úgynevezett "der große Schwabenzug", II. József (1780-1790) nevéhez kapcsolódik, és szinte valamennyi már meglévő település újabb német családokkal való betelepüléséhez járult hozzá.

A németekkel benépesített települések alaposan megváltoztatták a mai Bács-Kiskun megye területének képét, és valóban hozzájárultak ahhoz, hogy a török időkben teljesen elnéptelenedett területeken újra megindulhasson rendezett formában az élet.

Irodalom:
A magyarországi németek. Szerk.: Manherz Károly. Bp., 1998.
Varga Károly: A mai Bács- Kiskun megye területén élő nemzetiségek története a 18. század elejétől napjainkig. (Kézirat) 1977-78.

Copyright © 2004 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu